Vége van a nyárnak, lassan, de biztosan a hűvösebb idő is megérkezik. Ez annak, aki kedveli a természet szépségeit, egyáltalán nem szomorú hír, sőt! Közeledik az év egyik legszínesebb időszaka, ráadásul ilyenkor már az idő is kellemes, nincs túl meleg. Sok fa már most kezd őszi színekben pompázni, de akár még rá is segíthetünk a kert színeire, ha vásárolunk néhány virágtálat és őszi virágokat ültetünk.
A virágtálakba az őszi virágokat akkor érdemes elültetni, amikor már nincs forróság, ugyanis ezek a növények nehezen viselik a hőséget. Ez általában szeptember első felében következik be, ezért az elkövetkezendő időszak ideális választás. Hogy mi minden kaphat helyet ilyenkor a virágtálakban? A legnépszerűbb kétségtelenül az árvácska, ami rengetegféle színben létezik, ezért igazán változatossá és színpompássá alakíthatjuk vele a kertet. Remek választás ezen kívül a sarkantyúka, a bársonyvirág – közismertebb nevén a büdöske is. Utóbbi kifejezetten őszi árnyalatokkal díszíti majd a kertet, hiszen főleg sárga, narancssárga és arany színekben kapható.
A virágtálakba, virág kelyhekbe ültetett növények várhatóan egészen a fagyok megérkezéséig teszik majd színpompássá a környezetüket. Érdemes mielőbb megvásárolni a szükséges tálakat és elültetni a virágokat. A későbbiek során általában elég csak a megfelelő mennyiségű víz utánpótlásáról gondoskodni.
Cégünk webshopjában széles kínálatból választhatja ki és rendelheti meg az Önnek tetsző virágtálakat az őszi ültetéshez. Kedvező árakkal várjuk és rövid szállítási határidőt biztosítunk, így pár napon belül már neki is kezdhet az ültetésnek, ha hozzánk fordul.
Termékeink megtekintéséhez és a rendelés lebonyolításához látogasson el weboldalunkra, a www.bandyplastics.hu honlapra! Amennyiben kérdése merült fel virágtálainkkal vagy a vásárlással kapcsolatban, ne habozzon, forduljon hozzánk bizalommal a +36705945105-ös telefonszámon vagy az info@bandyplastics.hu e-mail címen! Munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére akár még a mai nap folyamán.